A bruttó hazai termék (GDP) 40,2 százalékáról 40,3 százalékra emelkedett az Európai Unió tagországai által beszedett adók átlagos mértéke 2017 és 2018 között - közölte az Eurostat szerdán.
Egyebek mellett a klímavédelemre, a kohéziós politikára, illetve a kis- és középvállalkozások támogatására fordítható összegeket is növelné az Európai Unió jövő évi költségvetésében szerdán elfogadott határozata értelmében az Európai Parlament (EP).
Mindent megtett az Európai Unió annak érdekében, hogy biztosítsa az Egyesült Királyság rendezett kiválását, a döntés most a brit parlamenten múlik - jelentette ki kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Az Európai Unió kétmillió euró (mintegy 660 millió forint) humanitárius segélyt juttat a konfliktusok által sújtott líbiai polgári lakosság leginkább rászoruló tagjai alapvető szükségleteinek fedezésére - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Hitelességi válságba is sodorja magát az Európai Unió, ha nem képes elindítani a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával, hiszen erre ígéretet tettek - mondta Berzi Gergely külpolitikai szakértő péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Közel a megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről, a felek képviselői a hozzáadottérték-adó kérdését leszámítva gyakorlatilag minden egyéb területen egyetértésre jutottak - közölték csütörtök reggel diplomáciai források.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A biztonsági szempontok mellett számos politikai és gazdasági aspektus is arra mutat, hogy Albániát és Észak-Macedóniát közelíteni kellene az Európai Unióhoz.
Az Európai Unió egy évvel, 2020. október közepéig meghosszabbította a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozó intézkedéseket - közölte az uniós tanács hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány is támogatja, hogy Magyarország Várhelyi Olivért jelölje biztosnak az Európai Unió következő bizottságába - mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A magyar gazdaság nőtt a leggyorsabb ütemben az Európai Unióban 2019 első félévében - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Az Európai Unió az eljelentéktelenedést kockáztatja a globális színtéren, amennyiben a tagállamok nem hajlandók feladni szuverenitásuk egy részét a külpolitika területén - figyelmeztetett hétfői brüsszeli meghallgatásán az EU leendő kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Megint pénzt kérhet Törökország az Európai Uniótól (EU) a menekültügyben - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
